Jön! Államilag elismert robotkezelő és -programozó képzések

Államilag engedélyezett robotkezelő és -programozó képzést indítunk 2020-ban a Manhattan Akadémiával együttműködve, válaszul a hazai automatizálási szektor szakemberhiányára. Robotos oktatásaink mindezidáig elsősorban cégek számára voltak elérhetőek, 2020-tól viszont kiemelt célunk, hogy a tanfolyamokon magánszemélyek is mind nagyobb számban szerezhessenek - immáron államilag elismert - tanúsítványt.

A Robot-X az elmúlt közel másfél évtizedben már számtalan területen bizonyította innovatív szemléletét, nemcsak robotintegrátori és gépépítő projektjeinél, hanem egyéb kutató-fejlesztő tevékenységei során is. Oktatóközpontunk évek óta sikeresen működik, és igyekszik a szakma érdekeit képviselni olyan társadalmilag fontos ügyekben is, mint amilyen például fiatalok pályaorientációja, valamint a piacképes, gyakorlati tudást kínáló felnőttképzés.
 


Államilag elismert robotprogramozó képzésekÁllamilag elismert robotprogramozó képzések

 

Magyarországon mostanáig nem létezett egységes oktatási követelményrendszernek megfelelő, hitelesített robottechnikai oktatás, és büszkék vagyunk rá, hogy ez a helyzet a Robot-X kezdeményezésére változik meg. A Manhattan Akadémiával közösen 2020-tól útjára indítjuk államilag engedélyezett robotkezelői és -programozói képzéseinket, amelyek sikeres abszolválása esetén hallgatóink már államilag elismert, minősített tanúsítvánnyal léphetnek a munkaerőpiacra. 
 
Mindezzel régi célkitűzésünk válósul meg, hiszen képzéseink - a cégek magas érdeklődése mellett - magánszemélyek részére is még inkább elérhetővé válik, valamint a jelentkezők a nálunk megszerzett elméleti és gyakorlati tudást könnyebben tudják értékesíteni a munkaerőpiacon. Eltökélt szándékunk ezáltal támogatni azokat, akik szeretnének megfelelni napjaink ipari automatizálási elvárásainak. A tanfolyamok várhatóan tavasszal indulnak, a részleteket januárban publikáljuk a robot-x.hu/oktatas honlapon és közösségi média felületeinken (LinkedIn, Facebook), melyeket érdemes követni a friss információkért. 
---